Fotók az iskolai életből

Látogatás az IBIDEN gyárba

November végén a 7. a osztály gyárlátogatást tett Dunavarsányba, az IBIDEN gyárba. Ez a japán alapítású gyár korszerű, autóba való környezetbarát szűrőket gyárt. A gyerekek érdekes előadást hallgathattak meg a gyártási folyamatról, majd a gyárban végig is nézhették mindezt. Közben egy japán fotó- és babakiállításba is betekinthettek. Pazar vendéglátásban is részesültek a délelőtt folyamán, sőt ajándékkal is kedveskedtek diákjainknak.
Nagyon különleges és hasznos tudásra tettek szert ezen a napon.

Tudásfórum 3.3 iskolánkban

2014. novemberében műhelymunka keretében megismerkedtünk a KLIK értékeivel, küldetésnyilatkozatával, jövőképével, melyet Tamás Roland intézményvezető mutatott be. Csoportmunkában olyan cselekvési terveket készítettünk el a kollégákkal közösen, melyek az intézményi szintre vonatkozó lépéseket határozzák meg és illeszkedik a KLIK jövőképéhez, illetve az intézmény arculatához. Jó hangulatban telt el a délutánunk, hasznos és értelmes tervek születtek.

Oldalak